Damaszkuszi fordulat
Bassár el-Aszad Moszkvába menekült, rendszere összeomlott. Szíria új, iszlamista vezetője azt ígéri a Nyugatnak, hogy megváltozott, és stabilitást hoz az országnak.
Szaúd-Arábia és több szövetségese felmondta a diplomáciai kapcsolatokat Katarral. Szerintük a Perzsa-öbölben található arab állam terroristákat támogat. Katar szerint hazugságkampány folyik ellene.
Vasárnap éjjel és hétfő reggel Szaúd-Arábia és szövetségesei sorra jelentették be, hogy felmondják diplomáciai kapcsolataikat Katarral. Azt állítják, hogy Doha terroristákat támogat, illetve beavatkozik a belügyeikbe. A szaúdiak mellett az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom és a Maldív-szigetek is szakított Katarral.
Katar tudatta: hazugságkampány indult ellene, s az állításokból semmi nem igaz.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter álláspontja szerint a Katar körül kialakult helyzetet tárgyalásokkal kell rendezni - derül ki az amerikai külügyminisztérium hétfői Twitter üzenetéből.
Donald Trump amerikai elnök elkötelezett a Katar körüli feszültség enyhítésében.
Ezt a Fehér Ház helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders szögezte le az elnöki hivatal szokásos napi sajtótájékoztatóján.
Párbeszédre szólított fel a Katar és a több más arab ország közötti viszony erős kiéleződése ügyében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor telefonon tárgyalt katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahmán ász-Száni sejkkel – közölte honlapján hétfőn az orosz külügyi tárca.
(MTI; CNN)